Őszinte leszek, ezt a mesét akkor találtam ki, mikor a kisfiam nagyon szeretett volna mesét hallgatni, nekem pedig éppen semmi ötletem nem volt, fáradt is voltam, leginkább aludtam volna egyet, de biztos nem mesét szerettem volna kitalálni. A lényeg az volt, hogy minden helyen, ahol "ment, ment" szerepel, legalább 10-szer elmondtam hogy "ment, ment, ment..." - ezzel (őszintén bevallva) az időt húzva. De meglepetésemre a kisfiam imádta, azóta le is kellett rajzolnom neki, és gyakran kéri a "csigamesét".
Íme a mese:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis csiga. Ez a kis vidám csiga roppant kíváncsi volt, minden érdekelte a világon! Egyszer úgy döntött, ő útnak indul világot látni. Rengeteg sok ideig csak ment, ment, ment, száguldott ahogy tudott, hátha talál valami érdekeset a világban. De még délutánra sem talált semmi izgalmasat, ígyhát visszafordult. Ismét csak ment, ment, jó sokáig, egészen hazáig.
Másnap, újra útnak indult, de másik irányba. Ment, ment, mendegélt, egyszer csak elért egy hatalmas fűzfához. Nagyon elfáradt már, meg is éhezett a kis csiga. Ugyan nem ismerte a fűzfát, de megkóstolta a levelét. Nagyon finom volt! Addig majszolta a fűzfaleveleket, míg majdnem kipukkadt a hasa. Az jutott eszébe, hogy hazamegy, és megkérdezi sün barátját, nincs-e kedve neki is megkóstolni ezt a finomságot.
Útnak is indult hazafelé, ment, ment, ment, sietett ahogy csak egy csigától kitelik. Ahogy megérkezett, így szólt sün barátjához:
- Szia Sün barátom!
- Szia kis csiga, de jó hogy látlak!
- Képzeld, elindultam világot látni, és találtam egy különleges fát, szép, kövér hosszúkás levelekkel, amik nagyon-nagyon finomak. Nincs kedved eljönni és megkóstolni ezt a finomságot?
A süni szívesen ment, így most ketten tették meg a hosszú-hosszú utat a fáig. Jó sokáig csak mentek, mentek, mendegéltek. Mikor végre odaértek, a süni is megkóstolta a leveleket, és ő is addig ette, míg majdnem kipukkadt. Azon kezdtek tanakodni, hogyan tudnák hazavinni a fűzfát, hogy otthon is ehessenek ebből a csemegéből. Sokáig gondolkodtak, de nem jutottak semmire. Végül úgy döntöttek, elmennek a bagolyhoz, ő igazán bölcs, biztosan tud nekik tanácsot adni.
Útnak is indultak, de a bagoly nagyon messze lakott, úgyhogy sokáig csak mentek, mentek, közben vicceket meséltek egymásnak, illetve mindenféle történeteket. Végre megérkeztek a bagolyhoz. Elmondták neki mi járatban vannak, kérték, segítsen nekik.
Nehéz kérdés volt ez, a bagoly is csak ingatta a fejét, gondolkozott, gondolkozott, törte a fejét, majd így szólt:
- Kedves Csiga és Süni! Nagyon nehéz kérdést tettetek fel, de sajnos úgy gondolom, a fát nem tudjátok hazavinni. Ellenben Ti magatok odaköltözhettek a fához!
A csiga és a süni nagyon megörültek a válasznak, eddig ez eszükbe sem jutott. Hálásan megköszönték a bagolynak a segítséget, majd útnak indultak vissza a fűzfához. Ismét mentek, mentek, mentek, mendegéltek, végre visszaértek. Újra belakmároztak a fűzfa leveleiből, majd elaludtak.
Másnap el is kezdtek házat építeni. De olyat, amitbe egy ből hárman, nyuszi barátjukkal együtt költözhetnek be. Ugyan a nyuszi még nem tudott semmiről, de olyan jó barátok voltak, hogy biztosak voltak benne, a nyuszi velük költözik. Nemsokára fel is épült a ház, majd elindultak haza - a régi otthonuk felé.
Mentek, mentek, mentek mendegéltek, mire hazaértek, a nyuszi már nagyon várta őket. Elmondták neki minden kalandjukat, baglyostul, házépítésestül, és megkérdezték, odaköltözne-e velük. A nyuszi boldogan igent mondott, és már el is ugrált hogy összepakolja a hátizsákját. Amint készen lett, útnak indultak.
Mentek, mentek, mendegéltek, mígnem megérkeztek a házikóhoz. A nyuszinak is nagyon tetszett a ház, magkóstolta a fűzfa levelét, és azt is finomnak találta! Kezükbe vett egy nagy marék levelet, így mentek be a házba és mialatt kipakoltak, addigi is végig a finom leveleket majszolták.
Mire kipakoltak, jól elfáradtak, lefeküldtek aludni új otthonukban.
Máig is a fűzfa tövében élnek, ha meg nem haltak.
